Japán viharos történelmét a különféle családok, avagy klánok tevékenysége határozta meg. Van azonban négy különösen jelentős klán, a "négy nagy", akiktől ilyen vagy olyan módon de az összes többi klán származott... Ezek pedig a Fujiwara-, Tachibana-, Minamoto- és Taira-klánok.

*****

A Fujiwara-k

     A Fujiwara-klán (Fujiwara-uji később Fujiwara-shi) Ame-no-Koyane-Mikoto személyén keresztül a Nakatomi-klánból ered, maguk a Fujiwara-k pedig nagyhatalmú régensek és tisztviselők családjává lettek Japánban. Több udvari cím és tisztség gyakorlatilag a Fujiwara-klán monopóliuma volt.

     A klán eredete szerint alapítójuk, Nakatomi no Kamatari (614-669) a Nakatomi-klánból jutalmul kapta a megtisztelő "Fujiwara" megszólítást Tenji császártól, s ez a megszólítás fejlődött végül Kamatari leszármazottainak családnevévé. Ahogy számuk gyarapodott a Fujiwara végül klánnévvé vált, méghozzá az egyik legelőkelőbb klánnévvé.
     A Fujiwara-klán uralta a japán politikát a Heian-korban (794-1185) azáltal hogy monopolizálták a régens pozíciókat, a "sessho-t" és a "kampaku-t". A család fő stratégiája a központi hatalom megszerzésére és fenntartására a Fujiwara-lányok császárokkal való megházasítása volt, aminek révén a Fujiwara-k befolyást szerezhettek a következő császár felett, hiszen az akkori szokások szerint az unokák az anyjuk házában nevelkednek s a nagyapjuknak tartoznak hűséggel. Amikor a trónról lemondott uralkodók is hatalmat szereztek, mint "insei" (egyfajta belső tanácsadó, eredeti jelentése "kolostorbeli, elzárkózott uralkodás"), s a szamuráj osztály is kezdett felemelkedni a 11. század vége felé a Fujiwara-klán befolyása a politika felett lassan megcsorbult.
     A 12. századot követően még mindig a klán monopóliumának számított a "sessho" és "kampaku" tisztség egészen a Meiji-korszakig (bár időnként történt kivétel, mint Toyotomi Hideyoshi kampaku-vá kinevezése). Habár a befolyásuk megfogyatkozott, maga a klán továbbra is közeli tanácsadója maradt az egymást követő császároknak. Alsó hangon megjegyezhetjük tehát, hogy a Fujiwara-k örökös miniszteri klán voltak s maradtak a történelem során, ami messze nem lebecsülendő teljesítmény a viharos japán történelem ismeretében.!
     A Fujiwara-klán erőteljes politikai befolyása az Asuka-korszakban vette kezdetét, egészen pontosan azzal, hogy Nakatomi no Kamatari (akkoriban a Nakatomi-család kisnemesnek számított) fellépett a Soga-klán ellen 645-ben, elindítva egy sor tisztogatást a kormányzatban, mely a Taika-reformban öltött végül testet. 668-ban Tenji császár (668-671-ig uralkodott) Kamatarinak adományozta a "Fujiwara no Ason" címzést, ez az új vezetéknév pedig tovább adományozódott Fujiwara no Fuhito-nak (659-720) s leszármazottainak, Kamatari második fiának, akik előkelő tisztségeket bírhattak az Udvarban több császár és császárnő körül a Nara-korszakban. Fujiwara no Fuhito a lányát, Miyako-t, Monmu császár ágyasává tette, akinek a fia Obito herceg végül Shomu néven császár lett. Fuhito egy másik lánya, Komyoshi, pedig a császárné udvarhölgye lett, az első udvarhölgy, aki nem az uralkodócsalád leszármazottja volt, hovatovább Fuhito-nak volt négy fia is, akik mind megalapították a maguk ágát a Fujiwara-klánon belül. Ez a négy Fujiwara-ág a következő:
     A "Hokke" avagy "Északi" ág, melyet Fujiwara no Fusasaki alapított.
     A "Kyoke" ág, mely Fujiwara no Maro-tól ered.
     A "Nanke" vagyis "Déli" ág, minek alapítója Fujiwara no Muchimaro volt.
     És a "Shikike" ág, melynek forrása volt Fujiwara no Umakai.
     Közülük a Hokke-Fujiwara ág volt az, amit a teljes klán vezetőjének tekintettek. Végül mind a négy alapító testvér elhunyt 737-ben, amikor egy hatalmas himlő-járvány söpört végig Japánon.
     A Heian-korban a Hokke-Fujiwara-k sikeresen megalapozták örökletes jogukat a régensi tisztségekre, legyen szó akár a kiskorú császár régensséről (sessho) vagy a felnőtt uralkodóéról (kampaku). Előfordult, hogy egyes Fujiwara-k akár többször is betöltötték ezen tisztségek egyikét! A Fujiwara-klán alacsonyabb rangú tagjai udvari nemesek voltak, tartományi kormányzók vagy alkormányzók, a tartományi arisztokrácia tagjai, sőt, némelyik szamuráj is volt. A Fujiwara-klán egyike volt a négy leghatalmasabb klánnak a Heian-korban, sőt a legfontosabbak akkortájt, és az általuk gyakorolt hatalom elképesztő volt, főleg a 10-11. század "régensi kormányzásának" idején, amikor sok császár gyakorlatilag egyszerű bábkirály volt csupán.
     794-1160-ig a kormányzatot gyakorlatilag a Fujiwara-klán uralta, bár nincs pontos kezdeti időpontja a dominanciájuknak a politikai színpadon. Mindazonáltal a polgári adminisztráció feletti uralmuk az első shógunátus megalapításával tovatűnt 1192-ben, ez pedig jelentős hatalmi veszteségnek tekinthető, ami gyakorlatilag megroppantotta a klán befolyásának gerincét és mondhatni a kormányzás perifériájára száműzte őket a már amúgy is ceremóniális hatalmú császárok mellé.
     Kezdetben a Fujiwara hercegek a legfelsőbb miniszterekként szolgáltak a császári udvarban (kampaku) vagy régensként (sessho) fiatal uralkodók mellett. A Fujiwara-klán volt a szó szerinti "trón mögötti hatalom" századokon át, láthatólag mégsem próbálták aláásni a császári dinasztiát. Inkább a házasságokon alapuló szövetséggel a királyi ház felé próbálták meg kiterjeszteni a befolyásukat, hiszen, mint mondottuk, az feleségei a koronahercegeknek, fiatal fiúknak és császároknak Fujiwara nők voltak, a férfiak ezáltal apósai, sógorai, nagybácsikái vagy anyai nagyapjai voltak a császároknak. A család hatalmának csúcsát Fujiwara no Michinaga (966-1027) alatt érte el, aki három császárnak volt a nagyapja, hat császárnénak vagy királyi hitvesnek az apja valamint a nagyapja hét további uralkodói feleségnek. Vagyis kimondhatjuk, hogy Michinaga volt az, aki azokban az időkben Japánt uralta, nem pedig a címviselő császárok. A kivételesen erős rokoni szálaknak eredményeképpen Fujiwaran no Michinaga maga sosem viselte a kampaku címet, hiszen tulajdonképpen jóval több hatalma s befolyása volt, mint amennyit a cím biztosított volna a számára, így sosem érezte annak hiányát.
     A Fujiwara-klán kiemelten szerepel az úgynevezett "Párna Könyvben" (írta Sei Shonagon), s a Genji nevű szereplő részben Fujiwara no Michinaga-n alapul a "Genji Története" című másik epikus műben.
     A Fujiwara-régensség a meghatározó eleme volt a Heian-kori kormányzatnak. Kyotó (eredetileg Heian-kyo) geopolitikai szempontból alkalmasabb központja volt a kormányzatnak, mivel a tengerhez való remek folyami kapcsolatnak hála könnyebben elérhetővé váltak a keleti tartományokhoz vezető gyorsabb, s sokszor biztonságosabb, tengeri útvonalak. A Heian-kyo-ba történő átköltözést megelőzően a császár eltörölte az általános sorozást a 8.-ik században és ennek eredményeképpen a helyi, magánjellegű hadseregek alakultak ki (a szamuráj-klánok bizonyos elődei). A Fujiwara-, a Taira- és a Minamoto-klánok a 9.-ik század végére a legnevesebb családokká nőtték ki magukat az új katonai osztály támogatásával, vagyis a szamuráj-rendszer kibontakozásával. A Fujiwara-klán ráadásul támaszkodhatott a Minamoto-klánra is, mint végrehajtó erőre, ami politikai szempontból sem volt utolsó dolog.
     Lassan azonban a 9-10.-ik században a Fujiwara-klán befolyásának jelentős részét elvesztette azon klánokkal szemben, dacára a kínai-mintájú föld- és adó-rendszernek, amit a Kyotó-i kormányzat erőltetett. Minthogy a császári családon belüli öröklés biztosítottnak látszott, stabilitás alakult ki a Heian-korban, s ez azzal járt, hogy ismét nagyobb hatalom koncentrálódott a Fujiwara-klán markában, hiszen erős rokoni- és politikai szálakkal kapcsolódtak az uralkodókhoz s azok leszármazottaihoz.
     A családi hivatalok publikus intézményekké lettek. Mint a legtöbb hatalmat megmozgatni s használni képes család, a Fujiwara-klán kormányozta Japánt s döntött az állami ügyekről is, mint például a trónöröklés. A családi és állami ügyek gyakran keveredtek, olyan minta volt ez, melyet más családok, kolostorok, sőt még az uralkodói család is követetett. Hogy világos legyen, ez lényegében azt jelentette, "az állam ügye a Fujiwara-klán ügye", de facto a Fujiwara-klán azonosította magát a Japán állammal.
     Ahogyan a 6.-ik században a Soga-klán irányításra, uralomra tett szert a trón felett, úgy a 9.-ik században A Fujiwara-klán keresztházasságok révén a császárokkal, trónörökösökkel vagy császári leány-gyermekekkel elérte ugyanezt, s a család egyik tagja mindig a császár jobb keze volt. Miközben a Heian-kor korai szakaszára jellemzőek voltak az erőskezű császárok (Kanmu császártól Saga császárig), addig a Fujiwara-klán megújjította befolyását Fujiwara no Fuyutsugu idején. Fuyutsugu fia, Fujiwara no Yoshifusa volt az első nem uralodóházbeli személy, aki régenssé lett egy ifjú császár mellett, amikor az unokája került a trónra Seiwa császár néven 858-ban (mint már láthattuk a nagyapáknak akkoriban jelentős szerepük volt a családi életben). Fogadott fia, Fujiwara no Mototsune, elérte, hogy "kampaku"-vá nevezzék ki, ami nagy hatalmat hozott a számára. Mototsune halálát követően Uda császár sikeresen visszaszerezte az uralmat a kormányzat jelentős része felett, mindazonáltal, miután lemondott a trónról (visszavonult) a fia, Daigo császár (897-930) részére, Motetsune fiának, Fujiwara no Tokihira-nak sikerült visszatérnie igen jelentős pozícióba (azaz jelentős hatalmat visszaszerzett a klánjának), mígnem 909-ben korai halált halt. Daigo császár uralkodásának további része viszonylagos szabadságot élvezett a megerősödött Fujiwara-befolyástól, de mikor a fia, Suzaku császár megkezdte uralkodását a Fujiwara-klán visszaállította dominanciáját az udvar felett Fujiwara no Tadahira vezetésével. Az udvar feletti dominancia pedig általában az uralkodó feletti befolyással járt együtt, azaz a Fujiwara-klán (bocsánat a kifejezésért) ismét nyeregbe került.
     Habár a Fujiwara-k nem kaptak különösebb adományokat Daigo császár uralkodása idején, több módon is megerősödtek mégis. Japán központi irányítása tovább hanyatlott, a Fujiwara-klán, amint több másik befolyásosabb család és vallási közösség mégis további "shoen" (mezőgazdasági vagy egyéb földterület) birtokosai lettek s ezzel vagyonuk csak gyarapodott. A shoen-ek legitim státuszt a korai Heian-korban nyertek, s sok kiváltság járt birtokosaik számára, mint például az adószedés valamint védelmet élveztek bizonyos kormányzati vizsgálatokkal kapcsolatban is, ami lehetőséget adott bizonyos háttéralkukra, mint amilyen a terület gazdájának való címadományozás (kis- vagy köznemesi kinevezéshez hasonlatosan) amiért cserébe meghatározott rész jutott a terményből s egyéb javakból. Ez persze oda vezetett, hogy a különféle birtokok egyre jobban kiestek a központi ellenőrzés alól, ami a Taika-reform visszájára fordulását jelentette. Daigo császár halálát követően néhány évtized elég volt ahhoz, hogy a Fujiwara-klán teljes ellenőrzést szerezzen az Udvar felett, s 1000-re Fujiwara no Michinaga akkora hatalommal bírt, hogy trónra ültethetett vagy elmozdíthatott onnan császárokat akarata szerint. A hivatalnokonak alig maradt jogköre, végrehajtók voltak csupán, minden kormányzati ügyet a Fujiwara-klán saját hivatalnokai (akik persze a család tagjai voltak) intéztek, így egyfajta "örökletes diktátorokká" váltak.
     A Fujiwara-klán elnökölt egy olyan időszak felett, amit a kultúra s a művészet virágzása jellemzett mind az Udvarban, mind pedig az arisztokrácia köreiben. Hatalmas volt az érdeklődés a kifejező költészet és irodalom iránt. A japán írás régóta a kínai ideogrammákon (kanji) alapult, amiket ekkoriban kezdett kiegészíteni a "kana", két fonetikus japán írásmód: a "katakana", egy éles megjelenésű írás amely kínai kanji-k részleteiből származott; a "hiragana", egy kanyargó kanji-írás, amely már önmagában is művészi volt. A hiragana írott kifejezést adott a kimondott szavaknak (egy írásjel már nem egy szót vagy fogalmat jelölt), s ezzel igazán kibontakozhatott a japán irodalom, s melyet a kínai-t nem tanult nők is gyakran s színvonalasan tudtak használni. Más művészetek, amik kínai mintát követtek, szintén kibontakoztak a Fujiwara-rezsim alatt, színes "yamato-e" azaz japán-stílusú festmények örökítették meg az udvari életet, templomi s vallási történetek keltek életre s kikövezték az utat napjaink Japán művészetéhez.
     Hanyatló élelmiszertermelés, növekvő népesség s verseny a forrásokért más családokkal mind okai voltak annak, hogy a Fujiwara-hatalom megkopott és ez vezetett a 10. század közepét jellemző, egyre szaporodó katonai zavargásokhoz, elégedetlenségekhez. A Fujiwara-klán tagjai, a Taira-k és a Minamoto-k (mindannyian a császári család leszármazottai) egymást támadták, jogokat formáltak hatalmas földterületekre, rivális kormányzatokat próbáltak kiállítani, egyszóval minden módon megtörték lépten-nyomon Japán békéjét.
     Go-Sanjo császár (1068-1073) uralkodásáig, aki az első nem Fujiwara-anyától született uralkodó volt a 9. század óta, a Fujiwara-klán biztosan uralta a trónt. Go-Sanjo császár eltökélte, hogy visszaállítja az erős, személyes császári uralmat, reformokat vezetett be, hogy csorbítsa a Fujiwara befolyást. Go-Sanjo ellenőrző bizottságokat állított fel, hogy segítsék a központi kormányzatot és utánanézzenek a shoen-ek körüli különféle ügyleteknek, például a nem megfelelő bejegyzéseknek, s emiatt sok birtokos, mint a Fujiwara-klán is, veszélyeztetve érezte területeit. Go-Sanjo császár alapította az "In no cho-t", az "Elzárkózott Császár" hivatalát, amit egymástól örökltek a trónról lemondott császárok, hogy háttér tanácsadókként (insei) szolgálják a kormányzatot.
     Az "In no cho" sikeresen betöltötte azt a hatalmi űrt, amit a Fujiwara befolyás hanyatlása hagyott. Inkább, mint hogy elűzzék őket, a Fujiwara-k visszatértek a régi polgári miniszteri feladataikhoz, s hagyták, hogy végrehajtókká váljanak döntéshozók helyett, s idővel a Fujiwara-klán több tagját is leváltották, főleg a felemelkedő Minamoto-család tagjai. Miközben a Fujiwara-klán a kétségeivel küzdött s északi valamint déli frakciókra oszlott, addig az "insei" rendszere biztosította az uralkodóház apai ágának befolyását a trón felett. Az 1086 és 1156 közötti időszak az "In no cho" uralmának és a katonai osztály felemelkedésének ideje volt Japánban, s a katonai erő s nem a civil hatalom dominált a kormányzatban. Mondhatni, ekkor kezdett kibontakozni mindaz, ami elvezetett a "szamurájok hajnalához".
     Egy örökösödési vita a 10. század közepén ismét lehetőséggel kecsegtetett a Fujiwara-klán számára, hogy visszanyerjék régi erejüket. Fujiwara no Yorinaga a visszavonult császár pártjára állt s egy erőszakos csatában 1158-ban veszítettek a Taira- és Minamoto-klánok támogatta örökössel szemben, aminek eredményeként végül a Fujiwara erőket szétverték, a régi kormányzatot lecserélték és a nemrég még dicső "insei" rendszer üressé vált, miközben a "bushik" (lovag, szamuráj) vették át az udvari ügyek vezetését, s ez drasztikus fordulópont volt Japán történelmében. Egy évre rá a Taira- s Minamoto-klánok összecsaptak, amit húsz évnyi Taira hatalom követett, amint egyre magasabbra jutottak a politikai s hatalmi rangsorban. A Taira-klánt azonban beszippantotta az udvari élet s elfeledkeztek a vidék gondjairól, ami más elhibázott lépéseikkel együtt oda vezetett, hogy Minamoto no Yoritomo (1147-1199) felkelt ellenük s a Genpei Háború (1180-1185) keretében megsemmisítette a Taira-klánt s velük az ifjú bábcsászárukat, Antoku-t. Ezen bukást követően a Fujiwara-klán fiatalabb ágai a politika helyett a művészetek felé fordultak, s nekik köszönhetően született meg nem egy irodalmi remek, többek között Fujiwara no Shunzei vagy Fujiwara no Teika művei, amiket ma is nagy elismerés övez a japán irodalomban.
     A 13. század folyamán a Fujiwara-klán "északi háza" (Hokke Fujiwara) öt régens házra hullott szét: Konoe-, Takatsukasa-, Kujo-, Nijo- és Ichijo-házakra.
     Továbbra is megvolt a, mondhatni, monopóliumuk a sessho és kampaku címekre s szolgáltak is e hivatalokban. A politikai befolyás azonban az udvari nemességtől (Kyotó-ból) a vidéki, új harcos-osztályhoz vándorolt. A Fujiwara-k ennek dacára továbbra is fontos tanácsosok, régensek vagy miniszterek maradtak a császárok mellett századokon keresztül, s a család politikai hírneve s befolyása megmaradt egészen a 20.századig. Ennek köszönhetően kellő politikai hatalmuk s jelentős befolyásuk volt, olyannyira, hogy gyakran rivális harcos-klánok vagy később a bakufu (a shógunátus másik neve) is kereste a szövetségüket. Oda Nobunaga és a húga, Oda Oichi a Taira- és Fujiwara-klánok leszármazottainak nevezték magukat, Toyotomi Hideyoshi régens (kampaku) és Tokugawa Ieyasu shógun pedig házasság révén kerültek rokonságba a Fujiwara-k leszármazottaival. Shoken császárné, Meiji császár felesége, szintén a Fujiwara-klán sarja volt.
     Ami pedig napjainkat illeti, a császári család több lánygyermeke is Fujiwara-leszármazottakhoz ment feleségül, egészen pontosan Konoe- és Takatsukasa-házbeliekhez, így elmondható, hogy a Fujiwara-klán még ma is alakítja Japán politikáját ilyen vagy olyan módon.

A Tachibana-k (két klán, akik nem voltak kapcsolatban egymással!)

     A Tachibana-klán (Tachibana-shi) volt az egyik legkorábbi, legbefolyásosabb nemesi ház Japánban. Történelmük során egyike voltak a négy leghatalmasabb kuge (udvari nemes) családnak a Nara- és a Heian-korban. A Tachibana-család tagjai gyakorta viseltek magas udvari posztokat, köztük a Daijo-kan-t (az "Állam Minisztere"), de leggyakrabban a Sadaijin (szó szerint "Baloldal Minisztere") rangot tudhatták magukénak. Mint minden udvari nemes, ők is folyton igyekeztek hatalmukak kiterjeszteni, beházasodni a császári családba, azonban ahogy a Fujiwara-klán kezdett hatalomra szert tenni a 9-10. században, a Tachibana-k csillaga lehanyatlott s szétszóródtak az országban. Bár a fővároson kívül továbra is magas kormányzati tisztségeket töltöttek be, semmilyen befolyást nem engedélyeztek számukra a Heian-kyo-beli (Kyotó) udvarban, amint arra egykor alkalmuk volt.

     A Tachibana nevet 708-ban Genmei császárné adományozta Agata-no-Inukai no Michiyo-nak, aki Minu herceg felesége volt, Bidatsu császár leszármazottja és az anyja Katsuragi és Sai hercegeknek. Később Fujiwara no Fuhito-hoz ment feleségül és megszülte Komyoshi-t (Komyo császárné). 736-ban Katsuragi és Sai hercegek megkapták a Tachibana vezetéknevet, annak jeleként, hogy kizárták őket a szűkebb uralkodói családból és az öröklésből, így lett a nevük Tachibana no Moroe és Tachibana no Sai. A Tachibana-család tehát ugyanúgy származik a császári vérvonaltól, ahogy a Taira- és Minamoto-klánok, bár a Tachibana-k inkább politikusok, semmint harcosok voltak.
     A Heian-kor folyamán számtalan alkalommal bonyolódtak összeütközésbe a Fujiwara-kkal az udvari politika feletti befolyásért, vagyis tulajdonképpen a nemzet feletti irányításért magáért, s ezek a nézeteltérések nem egyszer erőszakba torkollottak. Az egyik ilyen erőszakosan végződő eset Fujiwara no Sumitomo felkelése volt (939-941), s bár a lázadást végül leverték, a Tachibana-család széthullott, elveszítve egykori hatalmának s befolyásának jelentős részét. Pürrhoszi győzelem volt ez az egykor tündöklő Tachibana-knak.
     Iyo-tartományban is kihajtott egy ága a családnak, akiket mindenki Iyo Tachibana-knak nevez. Tachibana Toyasu, aki kivégeztette Fujiwara no Sumitomo-t, volt ennek az ágnak az alapítója, Kusunoki Masashige, a 14.század egyik hírneves parancsnoka például Tachibana Toyasu leszármazottjának vallotta magát. Jegyezzük azonban meg, hogy a kuge Tachibana-klán egyik ágának sincs közvetlen leszármazási vagy más rokoni kapcsolata s köze a daimyó Tachibana-klánnal!


***** A másik Tachibana-klán, mely nevében azonos, mégsem tartozik a "nagy négyes" Tachibana-ihoz... *****

     A Tachibana-klán (Tachibana-shi) egy daimyó klán volt a Sengoku-korszakban. Habár eredetileg a kyushu-i Tachibana-kastélyban székeltek, a klán később a Yanagawa-birtokra költözött, Honshu észak-keleti részére az Edo-korban.

     E klán, mely nincs közvetlen kapcsolatban a Heian-kori Tachibana-klánnal, Otomo Sadatoshi-tól (1336-ban halt meg) származik, aki megkapta a Tachibana-kastélyt, s ezután vette fel a Tachibana vezetéknevet. Egy időben a Tachibana-klán hűségesen szolgálta az Otomo-klánt s ezért rendszeresen harcba keveredtek a Shimazu-klánnal, akik mindig is az Otomo-k ellenségei voltak. A 16.század közepén az Otomo Akitoshi és Otomo Sorin közötti konfliktus oda vezetett, hogy Akitoshi kivált a családból s felvette a Tachibana Dosetsu nevet.
     Dosetsu-nak nem voltak fiai, így a lányát, Tachibana Ginchiyo-t nevezte meg örököseként. Nem sokkal ezt követően Ginchiyo hozzáment Takahashi Munetora-hoz, Toyotomi Hideyoshi egyik csatlósához, aki segítséget nyújtott a Shimazu-klán legyőzésében. Miközben átvette a klán vezetését, Takahashi új nevet választott, s immáron mint Tachibana Muneshige vált ismertté. Takahashi Toyotmi Hideyoshi Kyushu-elleni hadjáratában részt véve győzte le a Shimazu-klánt, amihez későbbi felesége legalább annyi segítséget nyújtott a számára, mint ő neki.
     Tachibana Muneshige később harcolt Korea inváziójában (1592-98), amiért Toyotomi Hideyoshi-tól elnyerte a Yanagawa han-t (birtokot) Chikugo-tartományban, a területet, amely Tachibana-kastélyt övezte. Muneshige és Ginchiyo harcoltak Tokugawa Iyeasu ellen az 1600-as Sekigahara-i csatában (Sekigahara no tatakai), ezért a Tokugawa-bafuku (shógunátus) megalapulása után megfosztották őket birtokaiktól.
     Muneshige végül 1611-ben bizonyította hűségét a shógunátus iránt, s ezért cserébe birtokot nyert Mutsu-tartományban, Kyushu-tól távol. Habár az új birtok nem volt gazdag (mindössze 20000 koku-t jövedelmezett), a Tanaka család kihalásával (akik Tachibana-kastélyt uralták) a Tachibana-klán visszaszerezhette régi területeit, jövedelmük azonban nem változott. A Tachibana-klán sikeresen megtartotta területeit az Edo-korban, így amikor a Meiji-restauráció megtörtént a klán (Muneshige és Ginchiyo leszármazottai) grófi (Hakushaku) címet nyert.
     Tachibana Muneshige öccse, Takahashi Munemasu (1573-1617) bátyjáéhoz nagyon hasonló helyzetbe került. Amiért szembeszállt Tokugawa-val Sekigahara-nál birtokait erősen megkurtították (jövedelme 18000 koku-ról 5000 esett). Nevét, bátyja példáját követve, Tachibana Naotsugu-ra változtatta és Miike-birtokot hagyta az örököseire. Tachibana Takachika, egyike e leszármazottaknak, elnyerte a "wakadoshiyori" (magas kormányzati beosztás, amit általában egy hónapra adtak) posztot, amivel hatalmat s hírnevet nyert a klánjának, nemsokára azonban visszafokozták "hatamoto"-vá (zászlóvivő). Ez az ága a Tachibana-klánnak vikomt-i rangot kapott a Meiji-korban.

A Minamoto-k

     A Minamoto egyike volt azon családneveknek, amiket a Császár az uralkodóház azon tagjainak adományozott, akik kizártak voltak az öröklésből s eképpen nem bírhattak udvari nemesi rangot sem. Ez a gyakorlat főleg a Heian-korszakban (794-1185) volt jellemző, bár az utolsó ismert eset a Sengoku idején történt. A Taira-név hasonló gyökerekkel s jelentéssel bírt (ők is az öröklésből kizárt császári-sarjak voltak), azaz a Minamoto- (Minamoto-shi) és Taira-klánok (Taira-shi) rokonságban álltak egymással. A Minamoto-klánt sokszor említik Genji-ként, mivel az "on'yomi-féle" olvasásban így hangzik a Minamoto név. A Minamoto-k egyike voltak a négy nagy klánnak, akik uralták a japán politikát a Heian-korban (a másik három a Fujiwara-, a Taira- és a Tachibana-klánok voltak).
     
     Az első Császár aki a Minamoto családnevet adta a gyermekeinek Saga Császár volt, akinek állítólag 49 gyermeke volt, ami megterhelő volt a kincstárra és az udvari háztartásra nézve. Annak érdekében, hogy a kivételesen sok gyermek jelentette nyomást enyhítse, Saga Császár több fiát és lányát egyszerű nemesekké tette, semhogy királyi sarjak maradjanak. Saga választotta a "minamoto" (azt jelenti, "eredet", "ered" vagy "eredni") szót, mint új családnevet számukra, így jelezve, hogy az új klán közös eredeten osztozik a királyi családdal. Ezután Seiwa, Murakami, Uda, Daigo és más császárok szintén odaadományozták a Minamoto nevet az öröklésből kizárt gyermekeiknek. Ezek a specifikus öröklési vonalak, amik több császártól származtak, úgy kerültek megkülönböztetésre a Minamoto-klánon belül, mint "Genji"-k (például a Seiwa-genji, ami Seiwa Császár gyermekeit jelöli). Bizonyos források szerint az első Minamoto nem volt más, mint Saga Császár hetedik fia, Minamoto no Makoto.
     A legkiemelkedőbb a különféle Minamoto-vérvonalak közül a Seiwa-genji, ameny Minamoto no Tsunemoto-tól (897-961) ered, Seiwa Császár unokájától. Tsunemoto bejárta a tartományokat és megalapította a kiemelkedő harcos-dinasztiát.  Minamoto no Mitsunaka (912-997) a Fujiwara-klánnal kötött szövetséget, minekután a Fujiwara-k gyakran hívták a Minamoto-kat segítségül, hogy  helyreállítsák a rendet a fővárosban, Heian-Kyo-ban (ez ma Kiotó), a Minamoto-k azonban többek voltak a Fujiwara-k rendfentartóinál.
     Minamoto no Mitsunaka legidősebb fia, Minamoto no Yorimitsu (948-1021) Fujiwara no Michinaga védelmezőjévé lett, egy másik fia, Minamoto no Yorinobu (968-1048) pedig leverte Taira no Tadatsune lázadását 1032-ben. Yorinobu gyermeke, Minamoto no Yoriyoshi (988-1075) és unokája, Minamoto no Yoshiie (1039-1106) együttesen teremtett békét észak-kelet Japánban 1051 és 1087 között.
     A Seiwa-genji szerencséje lehanyatlott a Hogen Lázadáskor 1156-ban, amikor a Taira-klán kivégeztette a Seiwa-genji nagy részét, például Minamoto no Tameyoshi-t. A Heiji Zavargásban (1160) a Seiwa-genji vezetője, Minamoto no Yoshitomo, meghalt harc közben. Taira no Kiyomori megszerezte magának a hatalmát Kiotóban és szövetségre lépett Go-Shirakawa  és Toba ex-császárokkal (visszavonult császárok), hogy helyet kaphasson a "kuge" nemességben. Taira no Kiyomori elküldte Minamoto no Yoritomo-t (1147-1199) száműzetésbe (később belátta, jobb lett volna őt is kivégeztetni). 1180-ban Yoritomo teljeskörű harcot indított a Taira-uralom ellen, mely végül a Taira-klán pusztulásához vezetett és kelet-japán leigázásához öt éven belül (ez volt a Genpei Kassen, azaz a Minamoto-Taira Háború). 1192-ben Minamoto no Yoritomo shógun lett s megalapította az első "bakufu"-t Kamakura-ban (innen a név, Kamakura-shógunátus avagy Kamakura-bakufu).
     A későbbi Ashikaga- (az Ashikaga-shógunátus alapítói), a Nitta- és Takeda-klánok mind a Seiwa-genji, azaz a Minamoto-klán leszármazottai. Maga a Genpei Háború (Genpei Kassen) a tárgya a korai epikus műnek, a "Heike-k Történetének" (Heike Monogatari).
     Ami pedig a Minamoto-klán tagjait, a különféle genji-ket illeti, nem árt pár dolgot tudnunk! Még az uralkodó családon belül is volt különbség a hercegek között aszerint, hogy "shinno" ("képes emelkedni", vagyis potenciálisan lehet belőle császár), aki trónra emelkedhet, avagy herceg, aki "o" ("nagy" vagy "hatalmas"), azaz nem örökölheti a trónt, de ettől még a királyi család tagja marad (ezáltal még Ő is felette áll a Minamoto-klán tagjainak). A Minamoto-név odaadományozása egy hercegnek gyakorlatilag kizárta őt és leszármazottait a királyi családból, megnyírbálva ezáltal szociális és örökletes jogaikat.
     Több későbbi klán alapítója a Minamoto-klán tagja volt, néhány korai esetben ezek a klánalapítók mindkét családnevükön ismertek voltak. Több ismert szerzetes is Minamoto leszármazott volt, s bár ezt a leszármazásuk dokumentálásakor megemlítik, maguk nem használták a klán nevét vezetéknévként, inkább "dharma" nevet választottak maguknak.
     A Minamoto-klánnak 21 genji-ága ismert, minden "genji" azután a Császár után kapta a nevét, amelynek leszármazottja volt. Némelyik ilyen "genji" népesebb volt míg mások csak kevés vagy semennyi leszármazottat nem produkáltak. A Seiwa-genjit már alaposan megtárgyaltuk, vessünk egy pillantást a többire is a teljesség igénye nélkül, ha mást nem, hát puszta említés szintjén:
     A Saga-genji Saga császártól ered, akinek sok gyermeke volt, sokuk pedig megkapta a Minamoto nevet. Az ismertebb gyermekek neve Makoto, Tokiwa és Toru,  valamint a Saga-genji volt az alapítója az olyan leszármazó klánoknak, mint a Watanabe-, Matsuura- és Kavachi-klán. Történelmi források szerint Saga császárnak legalább három lánya is megkapta a Minamoto nevet (Kiyohime, Sadahime és Yoshihime), sorsukról azonban szinte semmilyen feljegyzés nem maradt.
     Ninmyo császár vérvonalából ered a Ninmyo-genji, két fia lett Minamoto-vá: Masaru és Hikaru. Hikaru leszármazottja volt Minamoto no Atsushi, az örökbefogadó apja a Saga-genji-beli Tsuna-nak (Minamoto no Tsuna) és Atsushi volt az apja Minamoto no Mitsunaka (Seiwa-genji) feleségének.
     A Montoku-genji Montoku császártól ered s ezen genji-ből származik a Sakado-klán.
     Yozei császár vonala adta a Minamoto-klánnak a Yozei-genji-t. Egyes források (bizonyos, állítólagosan a 19.században "újrafelfedezett" bizonyítékokra hivatkozva) Tsunemoto, a Seiwa-genji egyik híres tagja valójában Yozei unokája volt, így a Yozei-genji-hez tartozott, nem pedig a Seiwa-genji-hez (ezt a legtöbb történész elutasítja).
     A Koko császártól való Koko-genji melynek tagjai főleg a Buddhista szobrászatban és egyéb képzőművészetekben alkottak maradandót (ez a "genji" alapította a híres Shichijo Bussho Műhely-t).
     Az Uda-genji Uda császár számlájára írható s tőlük ered például a Sasaki-klán. Atsumi, Masanobu és Shigenobu hercegek Minamoto-ként mindannyian miniszteri (sadaijin) tisztséget töltöttek be.
     Daigo császártól származtatható a Daigo-genji. Daigo fia, Takaakira maga is "sadaijin" volt, de az "Anna incidens" a bukását okozta (Takaakira-tól ered az Okamoto- és a Kawajiri-klán). Daigo császár unokája, Hiromasa pedig a maga idejében híres és ünnepelt zenész volt.
     Murakami császár nevét nem véletlenül viseli a Murakami-genji. Az Ashikaga-klán felemelkedéséig a "Genji no Choja" címet mindig a Murakami-genji egyik tagja örökölte.
     A Reizei-genji Reizei császártól származik s gyakorlatilag semmit vagy csak nagyon keveset tudunk róluk. Bár mind a 21 genji-hez közük van a Minamoto-klán tagjaiként egyikük neve sem maradt fenn.
     A Kazan-genji Kazan császártól ered, tőlük származik a Shirakawa-család, akik századokon át a "Jingi-kan" vezéralakjai voltak (ők feleltek a Shinto vallás központi tételeinek megfelelő továbbviteléért).
     Sanjo császártól ered a Sanjo-genji, amely Atsuakira herceg leszármazottaival vette kezdetét. Egyikük, Michisue volt az "Okimi-no-kami" (az uralkodóház leszármazásának jegyzője és ismerője, krónikása) mely cím maga örökletes volt, s apáról fiúra szállt.
     A Go-Sanjo-genji Sukehito herceg fiával, Arihito-val vette kezdetét. Minamoto no Yoritomo vazallusa, Tashiro Nobutsuna (aki megjelenik a Heike Monogatari-ban is), tulajdonképpen Arihito unokája volt.
     A Go-Shirikawa-genji egyetlen tagja Mochihito-o (Takakura-no-Miya) volt. Az örökösödési kétségek folyományaként, mik a Genpei Háborúhoz vezettek, rangfosztották őt, majd miután átkeresztelték Minamoto no Mochimitsu-ra, száműzték.
     A Juntoku-genji Juntoku fiaitól, Tadanari-o-tól és Yoshimune hercegtől ered. Yoshimune unokája Yoshinari úgy érte el a "sadaijin" rangot, hogy Ashikaga Yoshimitsu támogatta.
     A Go-Saga-genji egyetlen tagja Koreyasu herceg (Go-Saga császár unokája), akit egyfajta báb-shógun-ként használtak fel (a Hojo-klán) ifjú korában, Minamoto no Koreyasu néven. Életét végül szerzetesként fejezte be.
     A Go-Fusakusa-genji Hisaaki hercegtől (a nyolcadik Kamakura shógun) származtatható, aki Go-Fusakusa császár fia volt. Fiai, Morikuni (a kilencedik shógun) és Hisayoshi megkapták a Minamoto nevet.
     Az Ogimachi-genji Ogimachi császár öröklésből kizárt leszármazottaitól eredeztethető. Később ők lettek a Hirohata-család, egyike a nemesi családoknak.

A Taira-k

     A Taira-klán (Hei-shi) egy meghatározó szamuráj-klánja volt a japán történelemnek. Hatalmuk csúcsán szinte az egész szigetország a markukban volt ám hatalomvágyuk végül a vesztüket okozta. A Taira-klán emlékét őrzi a japán zászlóban a vörös korong.

     Amint a japán történelem említi, akárcsak a Minamoto-k, a Taira-k is egy örökletes klánnév volt, amit császárok adtak a Heian-korban bizonyos ex-tagoknak az uralkodói családon belül (olyan császári leszármazottak, akiknek nem volt esélye címet vagy hatalmat szerezni a családon belül, mégis leszármazottai voltak az uralkodóknak, így többek egyszerű nemeseknél). A Taira-klán gyakran kerül "Heishi" (Taira-klán) vagy "Heike" (Taira-k családja) formában megemlítésre, hiszen a Taira kínai kanji-formában olvasva "Hei".
     A császári dinasztia leszármazottai, Kanmu (Kammu) császár némely unokája volt az első, akik a Taira nevet kapták 825-től kezdődően. Ezt követően Ninmyo, Montoku és Koko császárok leszármazottai is megkapták a Taira nevet. A különféle leszármazási ágakat a császárok poszt-humusz neveiből képezték, például Kanmu leszármazottai a Taira-klánban Kanmu Heishi néven ismertek. A Taira-klán tehát vérrokonok, unokatestvérek gyűjtőhelye, nem közvetlen családi-alapokon nyugvó, egyenes leszármazású klán, így inkább helyes őket "Háznak", mintsem "klánnak" tekinteni.
     A Taira-k egyikei voltak annak a négy befolyásos klánnak, kik uralták a japán politikát a Heian-korban (794-1185, a Genpei Háborúk végéig). A többiek a Fujiwara-, a Tachibana- és a Minamoto-klánok voltak, bár a Tachibana-kat hamar kiszorította a Hojo-klán.
     A Kanmu Heishi vonal, amit Taira no Takamochi alapított 889-ben (Ő volt az ükunokája az 50. Kanmu tenno-nak, azaz császárnak, aki 781-806-ig uralkodott) bizonyult a legerősebbenek és dominánsnak a kései Heian-korban, miközben Taira no Kiyomori végül megalakította az első szamuráj-domináns kormányzatot a japán történelemben. Heishi Takamochi ükunokája, Taira no Korihira,Ise-tartományba költözött (most ez Mie-prefektúra része) és megalapított egy jelentős daimyo dinasztiát. Ez az egyik oka, hogy több klán is a Taira-klán egyes elemeitől származik (Hojo-klán, Oda-klán, például).
     Taira no Masamori fia, Taira no Tadamori, hű támogatója volt Shirakawa lemondott császárnak, ami biztosította a Taira-klán vagyoni gyarapodását. Taira no Kiyomori, Tadamori fia és örököse, sikeresen elérte a "daijo daijin" címet (az állam főminisztere) miután győzelmeket aratott mind a Hogen Zavargásban (1156), mind pedig a Heiji Lázadásban (1160). Kiyomori azt is elérte, hogy gyermekkorú unokáját tegyék trónörökössé (Antoku, bár trónra ült, de fiatal kora miatt a nagyapja, mint régens gyakorolta a valós hatalmat) Antoku császár néven 1180-ban, ez pedig olyan tett volt, ami a Genpei Háborúhoz (1180-85-ben a Taira-Minamoto háború) vezetett. Kiyomori fia, a Kammu Heishi vonal utolsó feje, végül legyőzetett Minamoto no Yoritomo 6(!) serege által a Dan-no-ura-i csatában (Dannoura no tatakai), ami a Genpei Háború végső ütközete volt. Ezt a történetet megörökíti a Heike Monogatari (A Tairák Története).
     A Taira-klánnak több leszármazott klánja ismert, a Kanmu Heishi vonal ismertebb leszármazott klánjai voltak többek között a Hojo-, a Chiba-, a Miura-, a Tajiri- és a Hatakeyama-klánok.
     Említésre méltó egy másik Kanmu Heishi is: Takamune-o (804-876), Kazurahara-Shinno (786-853) legidősebb fia és Kanmu császár unokája, aki megkapta a kabane* Taira no Ason címet 825-ben. Így voltaképpen két Kanmu Heishi család is volt, egyik Takamune-tól eredt, míg a másik az unokaöccsétől, Takamochi-tól (Takami herceg fiától). Itt tenném hozzá, hogy a Kanmu kifejezést sok helyen Kammu formában használják. Bár japánban a Kammu-változat a helyes, sok európai nyelvben a Kanmu az általánosabb.

*Kabane egy rendszer, mely megkülönbözteti a különféle rendű és rangú nemeseket, daimyokat, és utal arra is, hogy honnan avagy miképpen nyerte az adott család vagy klán a nevét.